Rólunk
Szakértő szolgáltatás nyújtása több mint 10 éve
Szatmári Tamás vagyok
1998-ban végeztem a Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskolában, ahol mechanikai műszerészként végeztem, később pedig, még egy irányítástechnikai végzetséget is szereztem. A hidraulikában szerzett tapasztalataimat 1998-ban az ország akkori egyik legnagyobb hidraulika javító cégénél kezdetem elsajátítani, a Polczter Hidraulika Kft.-nél, amely ismeretet, azóta is folyamatosan bővítek. Később 2006-ban indítottam el a saját vállalkozásomat, amit a mai napig is sikeresen működtetek. Az elmúlt több mint 20 évben a hidraulikus rendszerek szerteágazó területein végzek javításokat országszerte.
Pár szó a munkánkról
A vállalkozásunk, hidraulikus berendezések és rendszerek javításával, építésével foglalkozik. Vagy is mindennel, ami hidraulika. Emellett hidraulikus szivattyúk és hidromotorok javításával, alkatrész ellátásával és forgalmazásával is foglalkozunk. Szervizünk több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a telepített hidraulikus, illetve a mobilhidraulikus rendszerek javításának a területén. Célunk mindig is az volt, hogy a vevőink számára a lehető leggyorsabban, a legjobb és a legmegbízhatóbb szolgáltatást nyújtsuk. Annak érdekében, hogy ezt továbbra is meg tudjuk valósítani, folyamatosan fejlesztjük a szolgáltatásaink minőségét, hogy a partnereink igényeit teljes mértékben kitudjuk elégíteni.

Olajszerviz

Hidraulika javítás
